2013. november 6., szerda

Sarah Dessen: The truth about forever

Bejegyezte: Inka dátum: 21:28
„Mint minden alkalommal, amikor ezt kérdezte, most is azt kívántam, bárcsak őszintén válaszolhatnék neki. Annyi mindent szerettem volna elmondani, mint például azt, hogy menynyire hiányzik apu, és hogy még mindig mennyit gondolok rá. De mindenki szemében olyan régóta voltam annyira jól, hogy helytelennek tűnt beismerni az ellenkezőjét. Mint oly sok más dologban, ebben is elszalasztottam a lehetőséget.”
Honnan:
Francica mesélt róla. :)
Gondolatok:
Kicsit furcsa amikor visszakalandozok a fantasyk és a disztópikus kötetek erdejéből a napsütéses sárga köves útra, ami egyszerű, mindennapi emberek  életének apró köveivel van kirakva. Ilyen volt a Tökéletes is. Kicsit életidegen, hiszen nincsenek mitológiai lények, vagy katasztrófa sújtotta, kihalt földrészek, csak egy családi tragédia, ami újraírta egy maroknyi ember életét.

„Bevallom, meglepődtem. Megszoktam, hogy úgy ismernek, mint a lányt, akinek meghalt a papája, és elfelejtettem, hogy volt azelőtt is életem.”

Nem hittem volna, hogy ez a történet annyira megragadja a szívemet, hogy félő volt véglegesen ki is tépi azt. A Tökéletes, ami szülőanyjától a szintén beszélő The truth about forever (Igazság az örökkönről) címet kapta a regény végéig vonultatja mind a tökéletesség, mind pedig az örökké gondolatmenetét. Macey az egyensúlyt az életében attól kapja, hogy a tökéletesség felé vezető nagyon vékony mezsgyén egyensúlyozik, próbálva elérni azt. Az úton való koncentráció, a lépések tökéletes megtervezése annyi energiát és odafigyelést igényelnek tőle, hogy másra már gondolnia sem kell. Így nem kell foglalkoznia, hogy a családja darabjaira esett szét, amióta az édesapja meghalt, hogy érzelmeket nem tud kifejezni, hogy az édesanyjával való kapcsolata egy séma mentén mozog, hogy a párkapcsolata csak egy színes üres léggömb és, ami a legfontosabb nem kell megbirkóznia azzal, hogy nem dolgozta fel a tragédiát. Hiszen ő mindig jól van, és mindig minden tökéletes.

„Mintha rendre és tisztaságra azért lett volna szükségem, hogy ezzel bizonyítsam, hogy élek.”

Az írónő a főszereplő szájába adja a szavakat, aki be is vallja, hogy tudja, hogy mi minden nincs rendben az életében, mik a problémái, amik körülveszik, de azt is elismeri, hogy ezeken még ha akarna sem tudna változtatni, hiszen már mindenki elkönyvelte, hogy ő jól van, minden tökéletes az életében így most már ezen nem változtathat. Az írónő Macey-n keresztül bemutatja, hogy menyire tökéletesen tudjuk elfojtani magunkban az érzéseinket, mennyire nem hagyunk utat engedni nekik, azért hogy másokat ezáltal segítsünk.
Ilyenkor egyfajta maszkot mutatunk a külvilágnak, amin nem látszódnak repedések, de a csillogás, a festék és a gipsz alatt minden töredezett és szakadt. Felmerül a kérdés, hogy meddig lehet fenntartani az illúziót, meddig lehet megtagadni az érzéseket, és mennyire tesz jót ez a fajta mély, rejtett szenvedés. Macey-n kívül szinte az összes szereplőnek sérült az élete, amit mind más és más módon dolgoznak fel, mégis úgy, hogy közben nem fojtják el magukban a fájdalmat, és ezzel mutatnak utat a lánynak, adnak a kezébe mankót, hogy meg tudjon küzdeni a saját problémáival.

„Bármelyikünknek egy órán belül eljöhet az örökké. Vagy majd egyszer száz év múlva. Sosem lehetünk biztosak benne, így hát jobb, ha minden másodpercet kihasználsz.”

Macey és Wes „játéka” veszi át egy terapeuta és a páciense közötti megbeszélések helyét, a mélyre hatolást, annak elérésére, hogy megoldják a problémát. A gondot csak az okozza, hogy nem lehet eldönteni, hogy ki a beteg és ki az, aki vállalta az útvesztőből való kimenekítést. Mindketten sérültek, és tökéletes gyógyír nekik, hogy beszélhetnek. Szinte bármiről, őszintén, elítélés vagy bírálat nélkül. Dessen másokkal együtt hisz a szavak erejében, mintha a kiszakadt mondatok, ahogy a levegőbe áramlanak mázsás súlyokat tűntetnének el a lélekről, szabadabbá, és kevésbé gondterheltté téve az embereket. Nem csak az általa megalkotott mondatokkal, de a többi kifejező, megálmodott elemmel is mély hatásokat gyakorol pl.: a szív a kézben angyal szobrok eszméletlenül kifejezőek. Tetszett, hogy a sok szimbólum mellett végül a gyász feldolgozásának kezdetének is adott egy nagyon is nyilvánvaló dolgot, amitől a befejezés mégsem lett rózsaszín rágógumiszerű, és teljesen lezárt sem. Nagyon nehéz kényes és nehéz témát választott az írónő, viszont tökéletesen megragadta azt az érzelmi kavalkádot és a leggyakrabban felmerülő viselkedési módokat, amit a gyász ki tud váltani az emberekből. Nagyon mélyen érintett, sokszor rokon gondolatokkal, félelmekkel találkoztam, lehet, hogy ezért is került hozzám ennyire közel, mind a történet, mind a szereplők. Egyszerűen fantasztikus írással gazdagodtam általa.

Értékelés:
Kedvenc rész:
„Ez a baj azzal, ha az ember a négy fal között van: a világ odakint megy tovább, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy neked örökre megállt az idő.”

„A gyász lehet teher, de horgony is. Az ember megszokja a súlyt, azt, ahogy egy helyben tart.”

„Az igazság az, hogy nekem jóformán már fel sem tűntek Kristy forradásai. Egyszerűen csak az arcához tartoznak. Kristyhez tartoznak. A cuccai sokkal inkább lekötötték a figyelmemet, talán mert azok legalább állandóan változtak.”

„− Nem arról van szó, hogy azt hiszem, minden okkal történik – mondta. – Hanem... azt gondolom, bizonyos dolgoknak jobb, ha el vannak törve.”

„A gyászban és a gyászolókban ez a nehéz: más nyelvet beszélnek, és a szavak sosem úgy hangoznak, ahogy az ember mondani akarta őket.”

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Inka firka Copyright © 2010 Design by Ipietoon Blogger Template Graphic from Enakei